Telefonjaim emlékére - 2. rész

Én szerencsére pont abban a generációban nőttem fel ahol, ha 3-4 évente váltottunk telefont, óriási volt a különbség, és nem csak pár apró hardveres vagy operációs rendszer fejlesztést akartak eladni több százezerért, hanem tapasztalható volt minden változás.

Életem második telefonja egy Samsung E330-as mobiltelefon volt.

A zöld-fekete kijelzős Nokia 3410 után a színes kijelzős, felnyitható, FÉNYKÉPEZŐS, elegáns kis telefon minden szempontból hatalmas ugrás volt. Tudjátok, ez volt az a fajta telefon, amire megérte súlyos pénzekért polifonikus csengőhangot, hátteret, Crazy Froghoz hasonló rövid animációkat megvenni és letölteni. És itt jön az egyik lényeg: a letöltés.

Ez a telefon nyitotta meg számomra az ajtót az internet felé. A telefonra letölthető tartalmak mellett az akkor népszerű oldalak böngészése itt kezdődött el igazán. A kijelző volt már olyan nagy, hogy el tudjam olvasni a cikkeket vagy megnézni az akkor új filmek előzetesét.

De miért fogyott el olyan hamar a telefonra feltöltött párezer forint?

Akkor még nem értettük teljesen ennek a működését, de emlékszem arra, amikor az általános iskolai osztálytársakkal összedobtunk kb. 700 Ft-ot és annak az egy személynek adtuk, aki vállalta, hogy letöltöti a Matrix hátteret és a Darth Vader csengőhangot, hogy aztán bluetoothon mindenkinek ingyen átküldje. Ezek szép idők voltak! A fényképezés, rövid videók készítése miatt mindenki „művész” lett. Lefotóztuk a kutyánkat, hogy mit építettünk legoból, és rövid filmeket készítettünk az iskolai szünetekben.

Belőlem is ekkor bújt elő először a filmes. Amikor épp nem ezt csináltam, a Snowball Fight lehetetlen pályáit próbáltam végigvinni, de ez sosem sikerült. Ez örökre megmarad!

A Samsung E330 viszonylag gyors volt, a színes kijelző, rengeteg alkalmazás és fényképezőgép használata miatt azonban 3 naponta tölteni kellett. Ez akkor nagyon nagy nehézségnek tűnt, és nehéz volt rászokni. Sokszor megesett, hogy reggel merült le a telefon, mert este elfelejtettem rátenni a töltőre. A strapabírósága azonban nagyon visszaesett a korábbi elpusztíthatatlan Nokia után. A zsanér kilazult, a kijelző össze-vissza fityegett és a szürke ház is viszonylag hamar elkezdett kopni, a nyomógombok számai is egyre felismerhetetlenebbek lettek, azonban nem ez volt az a probléma, ami azóta is állandó jelenség a telefonoknál: A melegedés!

A telefon képes volt már kora tavasszal úgy felmelegedni, hogy az eltávolított akkumulátort hosszú percekig nedves pólóval dörzsöltem, hátha lehűl. Mit értettem én ahhoz, hogy ez veszélyes is lehet. Ezt a telefont 3 év alatt teljesen le tudtam amortizálni, a háza kopott, a kijelző karcos lett a telefon védő fólia hiánya miatt, a felnyitható kijelző pedig még meglazult is. Végül naponta igényelt töltést, és egyre kevesebb idő kellett ahhoz, hogy felmelegedjen.

Végül ez is lett a veszte.

Emlékszem, amikor egy nyári táborban furcsa forróságot éreztem a zsebemben, majd amikor belenyúltam, tudtam, hogy baj van. Csak a szerencsén múlott, hogy az akkumlátor nem a lábam irányában volt, ugyanis szép lassan felpúposodott, kettényílt, égetett, füstölt, majd pukkant is. A lerugdosott nadrágom zsebét, hangos sistergések közepedte teljesen kiégette.

Ekkor tudtam meg, milyen érzés az, amikor minden kontaktom elvész, ugyanis a Sim kártyám is odaveszett…

Lemaradtál előző cikkemről ? Sebaj ! Olvasd el itt: Telefonjaim emlékére 1. rész.