Így közel harminc évvel a grafikus Windows kezelőfelületek megjelenése után az embert azt hihetné, hogy végleg elfelejtheti a DOS fekete-fehér sorait, de az IT-s területen dolgozók nem véletlenül veszik elő rendszeresen az old-school felületet. Szerencsére nem kell programozó diploma ahhoz, hogy valaki effektíven tudja használni a parancssor által kínált lehetőségeket.
A Parancssor megnyitásához nem kell mást tennünk, mint megnyitni a Start menüt, majd begépelni a „Parancssor” vagy „cmd” szavakat,és máris felugrik az ismerős ablak. Ha több felhasználói fiók is van a gépen különböző jogosultságokkal, akkor győződjünk meg róla, hogy rendszergazdaként vagyunk bejelentkezve, bizonyos beállítások módosításához ugyanis szükség lehet erre.
Ha akadozik az internet
Mint ahogy azt a legtöbben bizonyára már megtanulták, PC-s környezetben egy újraindítás vagy újracsatlakozás rengeteg problémára jelenthet megoldást, és nincs ez másként akkor sem, ha problémáink vannak az internettel. A notebook teljes újraindítása helyett érdemes csak a kapcsolatot frissíteni, amit úgy tehetünk meg, hogy a Parancssorba beírjuk az ipconfig /release parancsot. Ez azonnal megszakítja a kapcsolatot, amit az ipconfig /renew paranccsal aktiválhatunk ismét. Így egy új IP-vel csatlakozunk a netre.
Az ipconfig parancs egyébként önmagában is hasznos lehet, ha valamihez (mondjuk egy helyi hálózat létrehozásához vagy valamilyen kapcsolódáshoz) szükségünk van a gépünk IP címére vagy a fizikai címre.
Ha lassú a kapcsolat
Ha végtelenül lassan, vagy egyáltalán nem töltenek be a különböző weboldalak, akkor elképzelhető, hogy a hiba nem odaát, hanem a mi internetünkben keresendő. Erre a kérdésre nagyon egyszerűen megkaphatjuk a választ, egyszerűen csak pingeljük meg a Google szervereit, hogy kiderüljön, mennyi idő alatt érjük el a külső kiszolgálót.
Nem kell mást tennünk, mint beírni a ping
www.google.com parancsot (természetesen bármilyen másik oldalt is választhatunk, de míg a kisebb site-ok esetén előfordulhatnak problémák, az szinte elképzelhetetlen, hogy a Google lehaljon). Ilyenkor a gépünk adatcsomagokat küld az adott címre, majd megvárja a választ, és kiírja, hogy a kommunikációs folyamat mennyi időt vett igénybe, illetve hogy voltak-e elvesztett adatcsomagok. Ideális esetben alacsony pinget (10-50 között) és 0%-os packet losst kell látnunk. Ha a ping magas, akkor valami lefogja a sávszélt (mondjuk egy háttérben vagy valaki más gépén futó letöltés).
Ha furcsán viselkedik a rendszer
A Windows képes a legkülönfélébb tüneket produkálni egyik napról a másikra, ilyenkor pedig ember legyen a talpán, aki rájön, hogy pontosan mi okozza a hibát. A legtöbb esetben valamelyik rendszerfájl korruptálódik, ezeket pedig manuálisan még megtalálni is nehéz, nemhogy javítani, de szerencsére van egy beépített eszköz, ami elvégzi ezt helyettünk.
Ehhez nem kell mást tennünk, mint begépelni az sfc /scannow parancsot, és várni, hogy a System File Checker tegye a dolgát. Ez a rendszer méretétől függően akár 5-10 percet is igénybe vehet, de ha furcsaságokat csinál az operációs rendszerünk (például ok nélkül eltűnnek különböző ikonok), akkor érdemes adni neki egy esélyt.
Ha túl sokat fogyaszt a gép
A Parancssor egyik kifejezetten hasznos, de csak nagyon kevés felhasználó által ismert képessége, hogy képes analizálni a rendszer teljesítményét és fogyasztását, ezzel fontos adatokat a felhasználók tudtára adni. Ez a tulajdonság kifejezetten jól jön akkor, ha a lehető legtöbbet akarjuk kihozni az akkumulátorból.
A powercfg /energy parancs hatására az alkalmazás 60 másodpercig monitorozza a rendszer fogyasztását, majd az eredményt lementi egy fájlba, így részletes képet kapunk arról, hogy az aktuálisan futó folyamatok hogyan befolyásolják az üzemidőt, illetve hogy milyen esetleges hibák léptek fel működés közben.
Szintén hasznos lehet a powercfg /batteryreport parancs, ami egy hasonló html fájlt készít az akkumulátor állapotáról. Ebben az alap adatok mellett olyan információk is szerepelnek, mint hogy bizonyos időintervallum alatt mennyit merült a telep. A powercfg parancsból egyébként ennél jóval többet is ki lehet hozni, de ez a két legáltalánosabb felhasználási módja.