Így szabadulhatsz meg a makacs programoktól
Főleg a kisebb SSD-vel szerelt gépek tulajdonosai futhatnak bele abba a problémába, hogy egyszerűen elfogy a hely a gépen, és kénytelenek letörölni valamilyen szoftvert, ami csak foglalja a helyet. Vagy az is előfordulhat, hogy akaratunkon kívül telepítettünk valamit, amitől szeretnénk rövid úton megszabadulni, de az az istenért se hagyja magát törölni. A sok fölöslegesen telepített és futó programtól könnyen belassulhat a gépünk, és ha ezek egy uninstall után is hagynak kódmaradékokat a merevlemezen, vagy az operációs rendszer egyszerűen megtagadja a törlést, akkor az nagyon megnehezíti a dolgunkat. Szerencsére van néhány trükk, amivel megszabadulhatunk a makacs programoktól.
1. A hagyományos módszer
Aki régebb óta használja a Windows operációs rendszert, az tudja, hogy az alkalmazások mappájában a legtöbb esetben egy uninstaller is található, aminek pontosan az a feladata, hogy szükség esetén törölje a szóban forgó programot a gépünkről. Ennél is általánosabb módszer a Vezérlőpultban található Programok telepítése és törlése menü, ahol a telepített szoftvereket név, méret és a telepítés ideje szerint is rendezhetjük, hogy aztán kiválogassuk a fölöslegeseket és egy lépéssel töröljük őket. A Windows 10-be emellett egy új módszer is bekerült: a Start Menüben ha jobb gombbal kattintunk az egyes elemekre, akkor a felugró menüből kiválaszthatjuk az Uninstall opciót.
2. Előre telepített alkalmazások törlése
A Microsoft imádja telepakolni az operációs rendszert olyan alkalmazásokkal, amikre nem feltétlen lesz szükségünk, miközben még csak véletlenül sem adnak lehetőséget arra, hogy ezeket eltávolítsuk. Szerencsére van mód arra, hogy megszabaduljunk ezektől is. Ehhez nem kell mást tennünk, mint Rendszergazda módban elindítani a Windows Powershell-t, majd beírni a következő sort:
ppxPackage *3dbuilder* | Remove-AppxPackage
Ilyenkor a Get-AppxPackage megkeresi a szóban forgó programot és eltávolítja azt. A csillagok közé írt kifejezés határozza meg, hogy pontosan mit is szeretnénk törölni (jelen esetben a 3D Builderről van szó), de az alábbiak bármelyikével működik:
3D Builder: 3dbuilder
Időzítő és ébresztő: windowsalarms
Naptár és levelezés: windowscommunicationsapps
Kamera: windowscamera
Groove Zene: zunemusic
Térképek: windowsmaps
Filmek és TV: zunevideo
OneNote: onenote
Emberek: people
Fotók: photos
Store: windowsstore
Hangrögzítő: soundrecorder
Xbox: xboxapp
Amennyiben szeretnénk visszakapni ezeket az alkalmazásokat, egyszerűen futtassuk le az alábbi PowerShell kódot:
Get-AppXPackage | Foreach {Add-AppxPackage -DisableDevelopmentMode -Register "$($_.InstallLocation)\AppXManifest.xml"}
3. Nem kell mindent saját kezűleg
Bár kétségtelen, hogy ez a leghatásosabb és legtisztább módja annak, hogy megszabaduljunk a fölöslegesnek ítélt előre telepített programoktól, van egyszerűbb módja is a dolognak. Emellett a figyelmes olvasók már észrevehették, hogy a visszaállítás csak egyben lehetséges, még akkor is, ha csak egyetlen appot akarunk visszakapni. Ilyenkor segít a 10AppsManager nevű szoftver, ami képes nemcsak ezektől, hanem a Windows Store-on keresztül letöltött alkalmazások eltávolítására és újratelepítésére anélkül, hogy le kéne állnunk szöszölni a Microsoft beépített megoldásaival.
4. Amikor tiltásokba ütközünk
A Windows általában védelme alá veszi az épp használatban lévő fájlokat: ha például éppen futó programot, vagy lejátszás alatt álló filmet próbálunk törölni, akkor hibaüzenet fogad minket. Emellett belefuthatunk „Hozzáférés megtagadva” hivaüzenetekbe is, bár ezeket az utóbbi időben egyre ügyesebben előzi meg felhasználók tevékenységeit korlátozó UAC. Az ilyen zárolt fájlok feloldásában segít az Unlocker nevű ingyenes szoftver (a telepítésnél azért figyeljünk oda, hogy nem kívánatos toolbarok ne települjenek, különben törölgethetjük azokat is), amivel egyszerűen csak meg kell keresnünk a kívánt fájlt, majd a jobb gombbal való kattintás után a felugró menüből kikeresni az Unlockert. Ez megmondja majd, hogy pontosan mely programok használják a fájlt, és rögtön le is állíthatjuk azokat, vagy egyszerűen feloldhatjuk a korlátozást. Azzal azért érdemes számolni, hogy ha így belepiszkálunk a rendszerbe, az instabilitáshoz vezethet, így ezt csak utolsó lehetőségként használjuk.
5. Csökkentett mód használata
A különböző korlátozásokat bevezető programok általában a Windowssal együtt el is indulnak, így alapesetben esélyünk sincs, hogy megelőzzük őket. Szerencsére a Csökkentett Módban indítjuk a gépünket, akkor a legtöbb fölösleges alkalmazás nem töltődik be, valamint azt is megakadályozhatjuk, hogy a gép (vagy a problémás alkalmazás) az internetre csatlakozva kizárjon minket, így a különböző korlátozásokat is megkerülhetjük.
Ehhez Windows 10 esetén tartsuk lenyomva a Shift billentyűt, amikor az Újraindításra kattintunk a Start Menüben. Korábbi rendszereknél a gép bootolásakor nyomogassuk az F8 billentyűt, amíg fel nem ugrik a megfelelő menü, ahol ki tudjuk választani a Csökkentett módot. Ezt követően a Vezérlőpultból már el tudjuk távolítani a kérdéses programot.
6. Vissza az időben
A Rendszervisszaállítás már régóta a Windows szerves része, amire sokan támaszkodnak, ha beüt a krach. Amennyiben korábban beállítottunk egy visszaállítási pontot, hiány kattintással visszahozhatjuk a katasztrófa előtti állapotot. Ehhez persze előrelátónak kell lenni, és az adatok tárolására fel kell áldozni egy kis helyet a merevlemezen, de ha biztosra akarunk menni, akkor ez a legjobb módja. A Start Menü keresőjében a „Restore” kulcsszóra érdemes rákeresni, így találhatjuk meg a számunkra fontos menüpontokat, akár visszaállítási pontot szeretnénk generálni, akár egy ilyet próbálunk visszaállítani.
7. Takarítsd össze a törmeléket
Néhány program akkor is hagy maga után szemetet a merevlemezen, ha szabályosan töröljük. Ilyen esetekben segít például a Revo Uninstaller Free nevű szoftver, ami nemcsak a programok törlésében, hanem a megmaradó fájlok eltakarításában is segít. Egyszerűen kapcsoljuk be a Hunter Mode-ot, a szoftver pedig átnyálazza a merevlemezünket olyan fájlok után, amiket minden bizonnyal már törölt programok hagytak hátra. Az alkalmazással emellett futó programokat is leállíthatunk, és megakadályozhatjuk, hogy bootoláskor automatikusa betöltődjenek.
8. A Vezérlőpult kitakarítása
Előfordulhat, hogy a Programok telepítése és törlése menüben olyan bejegyzésekre bukkanunk, amiket egyébként más módon már töröltünk, csak a rendszer nem vett tudomást róluk, innen pedig nem hajlandó őket eltávolítani, csak dob egy hibaüzenetet, és ennyivel le is rendezi a dolgot. Ha valaki elég elszántnak érzi magát, az megpróbálhatja ezeket levadászni a Windows Registry-ben. A Start Menüből a „Regedit” paranccsal hívhatjuk elő a kezelőfelületet, ahol kapcsolatos bejegyzéseket itt találjuk:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Uninstall
Ha itt olyan bejegyzésekre bukkanunk, amiket már töröltünk a gépről, akkor szabadon eltávolíthatjuk ezeket, így a Windows sem hiszi majd azt, hogy a szoftverek még telepítve vannak a gépre. Természetesen erre is van egy egyszerűbb módszer: használhatjuk az Absolute Uninstaller nevű programot, ami mindezt automatikusan elvégzi helyettünk.
9. Problémás frissítések eltávolítása
A Windowsnak elképesztő mennyiségű vezérlővel kell összhangban működnie, hiszen a gépünkben található összes komponens szoftvere mellett a perifériák is saját programot futtatnak, és akkor még csak a hardverről beszéltünk. Egy frissítés után simán előfordulhat, hogy két driver összeakad, és emiatt a gépünk kifagy, vagy egyéb furcsaságokat csinál. A hibás driverek levadászása szintén egy olyan dolog, amit mi magunk is elvégezhetünk a Vezérlőpult Programok telepítése és törlése menüjéből, ugyanakkor sokkal jobban járunk, ha ezzel az Iobit Uninstallert bízzuk meg, ami jelentősen megkönnyíti a dolgunkat.
Szerző: Berze András