Ezért érdemes frissíteni a BIOS-t
Mi az a BIOS?
A BIOS a Basic Input/Output System rövidítése. Amikor bekapcsoljuk a számítógépünket, ez a rendszer veszi át az irányítást, elvégzi a legelső teszteket, aztán továbbadja a vezérlést a boot loadernek, ami betölti az operációs rendszert. A BIOS egy alacsony szintű program, ami a legtöbb esetben egyszerűen csak „működik” anélkül, hogy hozzá kéne nyúlnunk. Mivel egy nagyon old school megoldásról beszélünk, a legtöbb új gépben már nem ez, hanem egy UEFI névre keresztelt, grafikus felülettel ellátott firmware fogadja a felhasználókat, ami ugyanazt a szerepet tölti be. A legtöbb programmal ellentétben a BIOS nem a merevlemezen, hanem egy, az alaplapon található chipen található, a beállításai pedig kikapcsoláskor sem törlődnek, erről egy elem gondoskodik. Ennek köszönhetően a frissítés telepítése is bonyolultabb egy kicsit, de azért nem kell megijedni.
Mikor frissítsek?
BIOS-t frissíteni nem kell minden héten, sőt, még akkor sem feltétlenül szükséges, ha épp megjelenik egy újabb változat. Egy BIOS frissítés nem teszi sokkal gyorsabbá a gépet, általában nem tartalmaz fontos biztonsági frissítéseket. Ha viszont fagyogat, rakoncátlankodik a gépünk, kicserélnénk valamelyik központi alkatrészt, vagy látunk valamilyen hasznos módosítást az újdonságok listáján, akkor érdemes lehet letölteni a legújabb változatot. Alapjaiban elmondható, hogy várhatóan egy stabilabb rendszert kapunk majd, de amíg nincs problémánk az aktuális változattal, nem feltétlen éri meg ebbe beleugrani. Ha nem tapasztalunk olyan bugokat, amiket a patch notes alapján kijavít a legújabb frissítés, és hardveres problémáink sincsenek, addig nem éri meg ezzel vesződni. Egyes gyártók, például a HP lehetővé teszik a BIOS frissítések automatizálását, így nekünk semmivel sem kell foglalkoznunk, a rendszer mindent magától elvégez. Kevésbé tapasztalt felhasználóknak érdemes lehet élni ezzel a lehetőséggel, külső programokat azonban semmiképp ne vegyünk igénybe, mindig ragaszkodjunk a gyártók által kínált megoldáshoz.
Mire készüljek?
A BIOS frissítéshez két dolog elengedhetetlen: hogy a gépünk a frissítés idejére stabilan működjön, illetve hogy még csak véletlenül se legyen közben áramkimaradás. Ez utóbbit a notebookok esetén az akkumulátor miatt könnyebb garantálni, mint a PC-k esetében, de mindenképp fektessünk nagy hangsúlyt ezekre, mert ha a frissítés közben elszáll a gép, az végérvényesen tönkreteheti a notebookunkat vagy PC-nket. Mielőtt nekivágunk a dolognak, érdemes tájékozódni azzal kapcsolatban is, hogy milyen lehetőségeink vannak a frissítésre. Bizonyos gyártók, például az ASRock lehetővé teszi, hogy közvetlenül a BIOS/UEFI felületből frissítsünk, ilyenkor a rendszer mindent automatikusan elvégez. Frissíthetünk egy windowsos segédprogram segítségével is, ezt az opciót azonban a Windows stabilitása (vagy épp instabilitása) miatt nem sokan választják. A frissítés legáltalánosabb módja még mindig az, hogy letöltjük a gyártó weboldaláról a friss firmware fájlt, majd azt a BIOS-ba integrált Flash Utility segítségével telepítjük.
A fájlokat rengeteg helyen megtalálhatjuk az interneten, sőt, egyes oldalak különböző ajánlott csomagokat is összeállítanak, de ezeket felejtsük el: BIOS frissítést mindig kizárólag az eszköz gyártójának hivatalos weboldaláról szerezzünk be. Érdemes egy tömörített változatot letölteni, így ellenőrizhetjük is azt, hogy minden bit megérkezett a letöltés során. Ezt követően a letöltött fájlokat mentsük ki egy pendrive-ra, ügyelve arra, hogy még csak véletlenül se formázzuk az NTFS-re, ezt ugyanis nem minden rendszer tudja kezelni. Maradjunk a jó öreg FAT-nál. Egyszerűen mentsük le a gyökér könyvtárba a fájlokat, és kezdődhet is a frissítés.
A frissítés menete
Ha mindent megfelelően előkészítettünk, akkor innentől már sétagalopp a dolog. Egyszerűen indítsuk újra a gépet, aztán a BIOS-ba belépve végezzük el a frissítést. Néhány eszköz ezt több lépésben végzi, közben pedig rendszeresen újraindítja a gépet, úgyhogy legyünk türelmesek, és még csak véletlenül se kontárkodjunk bele a munkába, amíg a rendszer dolgozik.
Tesztelés
Ha végeztünk a frissítéssel, térjünk vissza a BIOS-ba, és a megfelelő menüben válasszuk a gyári beállítások visszaállítását, majd mentsük is el azt. Nem feltétlen kell így futtatni a gépünket, de érdemes megtenni ezt a lépést, mert ez garantálja, hogy minden funkció működni fog. Ha ezzel megvagyunk, visszaállíthatjuk a szükséges beállításainkat, a rendszer indítása után pedig érdemes néhány stressztesztet is lefuttatni, hogy megbizonyosodjunk a rendszer stabilitásáról.
Szerző: Berze András