Egy kütyütől, amely riasztja az egészségügyi dolgozókat, amikor kötést kell cserélni, a kerekesszékig, amelyet kifejezetten a fejlődő országok számára fejlesztettek ki, ezek a találmányok elképesztően megkönnyítik a rászoruló emberek életét. Íme az emberi leleményesség pár ékes példája októberből:
1. A robotkéz, amelynek köszönhetően újra érezhetnek a gerincsérültek
Ökölpacsizni az amerikai elnökkel elég menő, különösen, ha az elméd által irányított robotkezed van. Ezt tehette október közepén
Nathan Copeland, az első ember, aki visszakapta a tapintás érzését egy, az agya által irányított, érzékelőkkel ellátott robotkéz által. A művégtagot sebészetileg, vezetékek által kötötték össze az agyával, így érezhette azt, amikor stimulálták azt, annak ellenére, hogy a gerince károsodott. Bár az eszközt nem tarthatta meg a köszöntés után, övé a megtiszteltetés, hogy segíthette a technikai fejlődést súlyos gerincsérülést szenvedett embertársai életét megkönnyítve.
2. A kerekesszék, amely kifejezetten fejlődő régióban élő emberek számára készült
A kerekesszék elképesztően segítheti sok, mozgásszervi problémákkal küzdő ember életét. Fejlődő régiókban azonban a hagyományos kerekesszékek gyakran használhatatlanok, a durva, egyenetlen talaj miatt.
A SafariSeat olcsó, minden területen használható kerekesszék, kézi karok által hajtva, strapabíró kerekekkel. Az eszköz kerékpárok újrahasznosított alkatrészeiből készül, és úgy tervezték, hogy a fejlődő országokban könnyedén legyárthassák őket. A SafariSeat közösségi finanszírozása múlt hónapban indult
Kickstarteren, a tervek szerint Kenyában indítják majd el a gyártást.
3. A betűtípus, amely diszlexiás emberek számára könnyíti meg az olvasást
Arról, hogy ma hány ember életét nehezíti meg a diszlexiának nevezett olvasást nehezítő képességzavar Magyarországon, nincs pontos felmérés, de hazánkra is jellemző az a nemzetközi adat, amely szerint a lakosság tíz százalékát érintő problémáról van szó.
A Dyslexie nevű betűtípust arra fejlesztették ki, hogy javítsa diszlexiával küzdő emberek olvasási képességét, azáltal, hogy felismerhetőbbé teszi a betűket. A karakterek kövérebbek, nagyobb nyílásokkal, megkönnyítve ezzel a szavak és a szöveg olvasását.
Bár a betűkészletet már pár éve tesztelik iskolákban, a vállalat Kickstarteren igyekszik közösségi finanszírozással terjeszteni azt. Céljuk, hogy a Dyslexie Chrome-bővítményként, PDF-átalakítő betűtípusként, iOS és
Android bőngészők betűkészleteként és letölthető betűtípusként is elterjedhessen.
4. Tapasz a mogyoróallergia kezelésére
Az Egyesült Államokban a lakosság 0,6 százalék szenved a mogyoróallergiában, ami ezzel a világ leggyakoribb ételallergiája. Az új, bőrre ragasztható tapasz egy éven át tartó klinikai tesztelése a
mogyoróallergia kezelésére október végén fejeződött be, és bizonyították, hogy hatásos a mogyoró által kiváltott allergiás reakció megelőzésében.
A Viaskin mogyorótapasz kis mennyiségben mogyorófehérjét juttat a szervezetbe a bőrön keresztül, segítve felkészíteni a testet és az immunrendszert a mogyoróval való találkozásra. A tapasz különösen eredményesnek mondható kisgyermekeknél, akik a leggyakrabban vannak veszélynek kitéve.
5. Az okos kötés, amelyik szól, ha le kell cserélni
Egy nagy seb megfelelő gyógyulásához szükség van nedvességre. Ha egy egészségügyi dolgozó túl gyakran cseréli le a kötést, a nedvességtartalom csökkenhet, elnyújtva a gyógyulási folyamatot, és növelve az elfertőződés veszélyét.
Ez az új kötés azonban megszünteti a találgatást, így segítve őket a sebek gyógyításában.
Az okos kötést a 13 éves Anushka Naiknaware alkotta meg, olyan érzékelőkkel, amelyek segítenek annak megállapításában, hogy eléggé kiszáradt-e a cseréhez, anélkül, hogy eltávolítanák a páciensről. Naiknaware és találmánya október elején elnyerte a Lego Education Builder Awardot a 2016-os
Google Science Fairen.
Ezek, és a hozzájuk hasonló találmányok azok, amelyek megkönnyíthetik az életet sokunk számára. Nem kell hozzá más, csak egy brilliáns ötlet, amiben hiszünk, és kitartás, hogy sikerre vigyük, így együtt jobb hellyé téve a világot.